Tudományos Diákkör

Tudományos Diákkör

Utolsó frissítés: 2023 október 04.

Tudományos Diákkör, a hallgatók önképző szervezete

​​​​​​​
A Műszaki Intézet Tudományos Diákköre (TDK) a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Diákköri Tanácsának irányításával működik. A Diákkör jóvoltából hallgatóinknak lehetősége van a hivatalos tantervben biztosított oktatáson túl a tudományos kutatómunkába is bekapcsolódni, mélyebb ismereteket szerezni, önálló, tudományos munkát végezni olyan területen, amely számukra érdekes, izgalmas.

Ebben a tevékenységükben a legkiválóbb oktatók segítik őket, irányítják munkájukat. Szakmai kapcsolataik révén, hazai és külföldi konferenciákon való részvételhez, eredményeik publikálásához teremtenek lehetőséget.

Bevonják a TDK-s hallgatóikat az Intézetek, Tanszékek alkotó közösségének munkájába, életébe. Így alakul sokszor az évek során, a kezdetben hallgatói – oktatói kapcsolat közeli munkatársi, sőt baráti kapcsolattá.

A korábban eredményes TDK munkát végzett hallgatóink, ma már ott találhatók cégek vezetésében, az oktatásban, kutató helyeken és sikeresek szakmai életükben.

A tudományos diákköri munka a kiválasztott kutatási területen, az évek alatt folyamatosan, a konzulens tanár irányításával, szakmai segítségével végzett munkát jelenti, aminek eredménye egy diákköri dolgozatban testesül meg.

Tudományos Diákköri Konferenciát rendezünk karunkon minden év novemberének harmadik hetében. Ezen a kari résztvevőkön kívül külföldi hallgatók is szerepelnek. Mindenkinek tíz perces előadás keretében kell bemutatni munkáját, elért eredményeit. A résztvevők dolgozatának összefoglalóit kiadványban jelentetjük meg.

Valamennyi eredményes dolgozatot díjakkal ismerünk el. A kétévente megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferencián a legjobb eredményt elért hallgatók képviselik a Műszaki Intézetet. Az intézeti és országos TDK mozgalmunk anyagi támogatását számos sikeres NTP-HHTDK és NTP-OTDKR pályázattal, egyetemi és ipari szponzorációval biztosítjuk.

A Műszaki Intézet TDK témakörei széles skálán a műszaki terület nagyrészét lefedve kerülnek meghatározásra, ezek folyamatos bővülés mellett a következők:

  • Műszaki fejlesztés,
  • Gazdaságtan,
  • Anyagtudomány,
  • Technológia,
  • Életminőség javítás,
  • Biomechanika,
  • Megújuló energia,
  • Energetika,
  • Környezettechnika,
  • Mechanika,
  • Mechatronika.

A TDK-ban folyamatosan és eredményes végzett munka igazi elismerése, ha elfogadjuk diplomatervként, záródolgozatként, BSc szakon végzetteknél ajánlásként az MSc felvételhez, MSc után pedig feltételként a PhD felvételhez.

Aki nem kíván továbbtanulni a BSc után, az is megismeri a kutatómunka végzésével, szervezésével kapcsolatos feladatokat, megtanul egy tudományos dolgozatot összeállítani, abból egy rövid „cikket” írni, előadást tartani. A TDK munka tehát minden résztvevő számára az első érdekes, igazi szakmai feladat lehet.

Minél előbb kezditek el, annál több idő marad az elmélyült és eredményes munkára. Mindenkit szeretettel várunk a Tudományos Diákkörbe! Segítünk, hogy megtaláljátok a számotokra legérdekesebb témát, a legmegfelelőbb Tanszéket, konzulenst.

A MATE központi TDK aloldala:
​​​​​​​https://uni-mate.hu/tudom%C3%A1nyos-di%C3%A1kk%C3%B6r

Jelentkezni lehet az alábbi helyeken:

Bércesi Gábor egyetemi tanársegéd, intézeti TDT titkár
MATE Műszaki Intézet, Járműtechnika Tanszék
E-mail: Bercesi.Gabor@uni-mate.hu​​​​​​​
Tel: +36 (28) 522-043
​​​​​​​és
Zsidai László PhD. habil egyetemi tanár, intézeti TDT elnök
MATE Műszaki Intézet, Anyagtudományi és Gépipari Folyamatok Tanszék
E-mail: Zsidai.Laszlo@uni-mate.hu​​​​​​​
Tel: +36 (28) 522-949