Apply

Menü megjelenítése

Apply

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A MAGYAR AGRÁR- ÉS ÉLETTUDOMÁNYI EGYETEM 2024-ES KUTATÁSI KIVÁSÁGI PROGRAMJÁHOZ

 

A Program célja

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) stratégiai céljai között szerepel, hogy a régió vezető agráregyetemévé váljon, valamint az agrárinnováció és agrárkutatás nemzeti központjaként elősegítse a magyar mezőgazdaság fejlődését és a fenntartható jövő megalapozását. Ennek eléréséhez az Egyetem egy olyan szervezeti átalakulásba és kultúraváltásba kezdett, amelyek lehetővé teszik, hogy – a minőségi oktatás és az erősödő harmadik missziós tevékenységek mellett – a MATE kutatóinak teljesítménye az egyre erősödő nemzetközi versenyben is tovább fejlődjön.

Az Egyetem vezetősége ennek szellemében döntött a Kutatási Kiválósági Program megvalósítása mellett. A Program célja, hogy kiemelt figyelmet szenteljen a MATE kiváló kutatóira, így támogatva őket tudományos teljesítményük fejlesztésében, kutatási ambícióik elérésében és nemzetközi elismertségük növelésében.

A Kutatási Kiválósági Program pilot időszaka 2023 júniusa és decembere között valósult meg, mely során felmerült kutatói igények beépítésre kerültek a 2024 januárjában kezdődő program koncepciójába.

 

A Program által nyújtott támogatási formák


Támogatási időszak

A megújult Kutatási Kiválósági Program 2 éves időszakban (2024. februárjától, 2025. decemberéig) nyújt támogatást a pályázó kutatóknak.


Létszám
A Program a felhívás szerint 60 fő számára nyújt támogatást, akik pályázat útján nyerhetnek felvételt.

A PÁLYZÁZATRA SZÁMOS KIEMELKEDŐ PÁLYAMUNKA ÉRKEZETT, melyet három, a MATE-n dolgozó, a pályázattól független vezető tudós pontozásos rendszerben bírált el. A pontszámok alapján nem minden esetben volt lehetőség a beérkezett  pályázatok közötti differenciálásra, ezér az eredeti 60-as létszámkeretet 67-re bővítettük.


Támogatási formák

A Programban résztvevő kutatók az alábbi támogatási formákban részesülnek a Program időtartama alatt:

  • Évi bruttó 2.000.000 Ft kutatásra fordítható támogatás (azaz összesen bruttó 4.000.000 Ft)
  • Kutatási tevékenységet elősegítő tehercsökkentés
  • Szakmai közösségi események
  • Kutatói karrierépítés támogatása konzultációkkal és nemzetközi láthatósággal


A program teljesítése

A résztvevő kutatók a Programot abban az esetben teljesítik sikeresen, ha a Program 2 éves időtartama alatt teljesítik kutatási tervüket, mellyel pályáztak.

 

Jelentkezés és bírálat

Jelentkezési dokumentumok

Az Egyetem minden olyan oktatója és kutatója pályázhat, aki megfelel a jelentkezési feltételeknek és kitölti a jelentkezési felületet, mely az alábbi szekciókból áll: 

  • Szakmai önéletrajz
  • Kutatási terv
  • Erőforrásterv

A pályázatban kiemelten fontos, hogy a pályázók konkrétumok megjelölésével ismertessék a Programmal kapcsolatos szakmai ambícióikat és terveiket, illetve tüntessenek fel a kutatási tervben minimum egy mérföldkövet, melyet az első év végére kívánnak elérni. 


Jelentkezési feltételek

Minden olyan egyetemi oktató és kutató pályázatát várjuk, aki az alábbi két szempontnak megfelel:

  • Az elmúlt 3 évben első- vagy utolsó szerzőként részt vett legalább egy Q1 besorolású folyóiratban megjelent publikáció megírásában,

ÉS

  • Az elmúlt 5 évben részt vett nemzeti vagy nemzetközi kutatási támogatási pályázat benyújtásában. (A kutatásvezetői szerep, illetve a sikeres pályázat nem előfeltétel, csak a jelentkezés.)


Bírálati folyamat

A pályázatokat egy kijelölt bizottság fogja elbírálni az alábbi szempontok alapján:

  • A pályázó eddigi szakmai tevékenysége, önálló kutatási teljesítménye
  • A kutatási terv szakmai kiválósága, ambíciója, innovativitása, megvalósíthatósága

A Programról és a jelentkezés folyamatáról hibrid tájékoztató eseményt tartottunk 2024.01.17-én 15 órától, melyre a MATE Budai Campusán a G105-ös teremben személyesen is lehetett csatlakozni.

A panelbeszélgetésről és tájékoztatóról készült felvétel ide kattintva nézhető vissza.

 

Jelentkezési határidő: 2024.01.21. (vasárnap éjfél)

A jelentkezési felület ide kattintva érhető el. 
Tájékoztatási jelleggel, a jelentkezési felület kérdései ide kattintva érhetők el.

A Program pályázati felhívása ide kattintva érhető el. 

Az adatkezelési tájékozató ide kattintva érhető el. 

Az útmutató a gyakran ismételt kérdésekről (GYIK) ide kattintva érhető el.