MATE Kaposvári Campus

Agrártudományi Szekció

2023. április 4-6.

A MATE Kaposvári Campusa a 36. OTDK Agrártudományi Szekciójának házigazdája

Kaposvár húsz év után ad ismét otthont az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójának.

Az agrárpályára készülő legtehetségesebb hallgatókat fogadó rendezvényre 23 magyar felsőoktatási intézményből 284 pályamunkát neveztek, melyeket 29 szakmai tagozatban mutatnak be a diákkörös hallgatók 2023. április 4-6. között.

Hírek

Tartalom megjelenítő

Az OTDK meghatározó élmény az ember életében

Létrehozva: 2023 március 24.

Az OTDK meghatározó élmény az ember életében

Ismét hoztunk néhány útravaló gondolatot az OTDK-résztvevőknek Dr. Mezőszentgyörgyi Dávidtól, az Agrártudományi Szekció Állattenyésztéstani B tagozatának zsűritagjától.

"Az OTDK-n való részvétel meghatározó élmény az ember életében. Lehet, hogy annak idején még nem is tudja pontosan felmérni ennek jelentőségét. Jómagam is, most már két és fél évtizednyi távlatból érzékelem, hogy az oktatói-kutatói pálya elindításában milyen fontos pillanat is volt. Hiszen a szekcióban szereplő hallgatókkal, akik ma már kollégák, innen eredeztetjük szakmai kapcsolatainkat és több esetben barátságunkat is. Nem elhanyagolható a zsűriben helyet foglaló kutatók és tanárok ott (itt) megkapott véleménye és javaslata sem, hiszen innentől már országos szinten is megismerik a fiatal és ambiciózus aspiránsokat és pár év múlva is emlékeznek rájuk, mondjuk egy doktori védéshez érve. Az egyetemi karrierpálya jó kiinduló pontja ez, amit a saját magam bőrén is tapasztalhattam, abszolút pozitív értelemben.

Ha tanácsot kellene adnom, akkor talán legfontosabb az alapos felkészülés. Javaslom, hogy mindenki legyen tisztában a saját dolgozatának legkisebb részletével is és az előadást már időben kezdje el gyakorolni. Higgyék el, minél többször adja elő az ember, annál jobban fog menni. Keressenek alkalmat minél szélesebb körben prezentálni és kérjenek visszajelzést is. A magabiztosság, mely nem túlzó, mindig segít a zsűri meggyőzésében is. Ugyanakkor a szakma iránti alázat is pozitív érzéseket kelt a bírálókban. Ha van véleményük, akkor azt képviseljék bátran. A megalapozott, tényszerű vita a zsűritagok számára is nagyon élvezetes tud lenni. Én mindig várom, hogy ilyenre sor kerüljön.

És talán még egy kis titkos segítség a felkészüléshez… Nézzék meg, hogy kiknek kell majd előadniuk. A zsűritagok munkásságának ismerete sokat segíthet abban, hogy milyen kérdésekre számíthatnak majd. A többit Önökre bízom!
Találkozunk a MATE Kaposvári Campusán április elején! Eredményes felkészülést és sikeres OTDK-t kívánok minden bejutott Hallgatónak!"