Új Nemzeti Kiválósági Program

Tisztelt Hallgató, Oktató, Kutató Munkatárs!

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (a továbbiakban: ÚNKP) célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program 2021. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktorvárományosok, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program minden tudomány- és művészeti területet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatásokat és az innovációt.

A pályázati felhívások a http://www.unkp.gov.hu/ oldalon érhetőek el.

 

Az 2021/22-es tanévben megjelent pályázatok

  1. Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-21-1) célja az alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
  2. Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-21-2) célja a mester- (osztatlan) képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
  3. Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-21-3) célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató, doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
  4. „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-21-4) célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató fiatal kutatók, predoktorok és doktorjelöltek doktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint doktorvárományosok esetén a doktori disszertáció (PhD, DLA) megírása.
  5. Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-21-5) célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása.
  6. „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-21-6) célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítő, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, valamint a tanulmányi kötelezettségen túlmutató kutatói tevékenység támogatása.

 

A pályázat benyújtásával kapcsolatos információk

HATÁRIDŐK:

ÚNKP-21-1, ALAPKÉPZÉS: 2021. május 20.

ÚNKP-21-2, MESTERKÉPZÉS: 2021. május 20.

ÚNKP-21-3, DOKTORI KÉPZÉS: 2021. május 20.

ÚNKP-21-4, DOKTORVÁROMÁNYOSI, POSZTDOKTORI: 2021. május 20.

ÚNKP-21-5, BOLYAI+ FELSŐOKTATÁSI FIATAL OKTATÓI, KUTATÓI: 2021. június 22.

ÚNKP-21-6, „TEHETSÉGGEL FEL”: 2021. június 28.

 

A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA:

Kizárólag elektronikus úton, egyetlen pdf dokumentumként, és a pályázati űrlapot xls formátumban is csatolva a kategória szerinti e-mail címre

unkp.A.keret [kukac] uni-mate.hu (alap-, mesterképzés ösztöndíjra ÚNKP-21-1, ÚNKP-21-2)

unkp.B.keret [kukac] uni-mate.hu (doktori képzés ösztöndíjra ÚNKP-21-3)

unkp.C.keret [kukac] uni-mate.hu (doktorvárományosi, posztdokdori ösztöndíjra ÚNKP-21-4)

unkp.koordinator [kukac] uni-mate.hu (Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói és „Tehetséggel fel” ösztöndíjra ÚNKP-21-5, ÚNKP-21-6)

 

"A fogadó felsőoktatási intézmény szándéknyilatkozata a kutatás befogadásáról" c. dokumentum aláírására jogosult személyek:

ÚNKP-21-1: Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj –

képzési hely szerinti Campus Főigazgató
 

ÚNKP-21-2: Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj –

képzési hely szerinti Campus Főigazgató

 

ÚNKP-21-3: Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj –

Doktori és Habilitációs Tanács elnöke (a kitöltött szándéknyilatkozatot aláíratásra az unkp.B.keret [kukac] uni-mate.hu e-mailre lehet megküldeni, elnöki aláírás után visszaszkennelve megküldjük a pályázónak)
 

ÚNKP-21-4“Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj –

munkahely szerinti Campus Főigazgató
 

ÚNKP-21-5: Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj –

munkahely szerinti Campus Főigazgató
 

ÚNKP-21-6: „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj –

képzési hely szerinti Campus Főigazgató

 

A pályázat befogadásáról a pályázati egyedi azonosító feltüntetésével a pályázat fogadó felsőoktatási intézményhez történő beérkezését követő legfeljebb 5 munkanapon belül a fogadó felsőoktatási intézmény értesítést küld a Pályázónak.

Amennyiben a fogadó felsőoktatási intézmény a pályázat formai ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat hiányos, és a hiányosságok olyan jellegűek, hogy azok hiánypótlás során pótolhatók és a pályázat hiánypótlással formailag megfelelővé tehető, úgy a Pályázót egy alkalommal a Pályázati Adatlapon megadott e-mail címére megküldésre kerülő elektronikus értesítésben – a hibák, hiányosságok, valamint a hiánypótlás módjának egyidejű megjelölése mellett − hiánypótlásra szólítja fel, legfeljebb az értesítés megküldésétől számított 5 munkanapos hiánypótlási határidő megjelölésével.

 

FIGYELEM! Amennyiben a pályázó nem pótolta a hiányosságokat, vagy azoknak nem a hiánypótlási felhívásban meghatározott módon, vagy nem a hiánypótlási felhívásban megjelölt határidőre tett eleget a fogadó felsőoktatási intézmény, megállapítja a pályázat érvénytelenségét és az érvénytelenség okának megjelölésével elektronikus úton értesítést küld a Pályázónak a pályázat érdemi vizsgálat nélküli elutasításáról.

Az alábbi esetekben hiánypótlásnak nincs helye, a pályázat hiánypótlás nélkül érvénytelen és érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül:

  • a pályázó nem a Pályázati Kiírásban meghatározott határidőn belül nyújtotta be a pályázatát;
  • a pályázó nem felel meg a jelen Pályázati Kiírásban meghatározott feltételeknek;

 

Érvénytelen a pályázat, ha

  • a pályázat olvashatatlan, illetve ha hamis vagy megtévesztő adatot tartalmaz;
  • a pályázó hiánypótlás keretében sem pótolta a hiányosságokat vagy azoknak nem a hiánypótlási felhívásban meghatározott módon, vagy nem a hiánypótlási felhívásban megjelölt határidőre tett eleget;
  • nem maga a jogosult nyújtotta be a pályázatot.

 

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást és segítséget nyújt

- koordinátorok:

  • Dr. Helyes Lajos, egyetemi tanár, Doktori és Habilitációs Tanács elnöke
    2100 Gödöllő, Páter K. u. 1., Főépület, 2131 iroda

- ügyintézők:

  • Törökné Hajdú Mónika
    2100 Gödöllő, Páter K. u. 1., Főépület, II. em. 2131. iroda
    +36-(28)-522-000/1058
  • Megyeri Ágnes
    2100 Gödöllő, Páter K. u. 1., Főépület, 2130. iroda
    +36-(28)-522-000/1056 

 

Benyújtás határideje: 
2021-05-20