MATE Kaposvári Campus

Agrártudományi Szekció

2023. április 4-6.

A MATE Kaposvári Campusa a 36. OTDK Agrártudományi Szekciójának házigazdája

Kaposvár húsz év után ad ismét otthont az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójának.

Az agrárpályára készülő legtehetségesebb hallgatókat fogadó rendezvényre 23 magyar felsőoktatási intézményből 284 pályamunkát neveztek, melyeket 29 szakmai tagozatban mutatnak be a diákkörös hallgatók 2023. április 4-6. között.

Hírek

Tartalom megjelenítő

„Már az eddigiek alapján is azt érzem, hogy nyertem a TDK-jelentkezéssel”

Létrehozva: 2023 március 24.

„Már az eddigiek alapján is azt érzem, hogy nyertem a TDK-jelentkezéssel”

A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott támogatási programok összehasonlító vizsgálatával jutott el a 36. OTDK-ra Piricsi Ádám János. A MATE Károly Róbert Campus azóta már végzett mezőgazdasági mérnök szakos hallgatója megosztotta velünk, hogyan készül a kaposvári OTDK-ra.

"Mivel 2021 novemberében vettem részt az intézményi fordulón, a dolgozatom már közel kétéves. Ezért fontosnak tartom, hogy a felkészülési időben kövessem a témámmal kapcsolatos történéseket és tisztában legyek az európai agrárpolitikában és gazdaságban történő, illetve azon belül a fiatal gazdálkodókat érintő változásokkal is. Mindezek mellett természetesen gyakorlom az előadásomat is, hiszen egy ilyen megmérettetésen a szakmai felkészültség mellett az előadás színvonala a legfontosabb.

Szerencsére nem jellemző rám hogy lámpalázas lennék. Szerintem sokat számít, ha felkészült az ember és a lehető legjobban begyakorolja az előadását. Ráadásul nemcsak egyedül készül, hanem elmondja azt a konzulensének, a barátainak és a családtagjainak úgy, ahogy a zsűri előtt tenné, így akkor egy idő után ez a rész rutinná válik. 

Külön örömöt jelentett számomra hogy a témámat egyedinek találta a bizottság. Az intézményi fordulón és azt követően a bírálóbizottsági tagoktól és a konzulensemtől, Dr. Ambrus Andreától is kaptam visszajelzéseket, építő jellegű kritikákat. Voltak például a dolgozatomnak olyan részei, amikről úgy gondolták, hogy érdemes lenne alaposabban is megvizsgálni. Ezzel egyetértettem, így az országos versenyre már ezen információk birtokában érkezem. 

Célom, hogy minél jobb helyezést érjek el az OTDK-n. Ugyanakkor, mivel nem szeretnék túlságosan rástresszelni a helyzetre, nem fogalmazok meg konkrét célt magamnak. Én már az eddigiek alapján is azt érzem, hogy csak nyertem azzal, hogy jelentkeztem. Már a téma kidolgozása is érdekes és szórakoztató volt, illetve az előadást is élveztem. Jó érzés volt prezentálni a munkámról, amibe annyi energiát fektettünk a konzulensemmel. Sok tapasztalattal gazdagodtam a TDK-n és biztos vagyok benne, hogy sok újat tanulok majd az OTDK-n is."